Samantha

Ha még egyszer kiejti a száján ,hogy Samy cica ,vagy más szép jelzők, én Istenemre mondom ,hogy fejbe vágom. Mellesleg most komolyan ő tart nekem előadást arról ,hogy én vagyok túlságosan elszállva? Hát behalok. Kettőnk közül ő jár önmagától a magasba. Szavai pedig tökéletesen rá illenek. Lehetséges ,hogy magában beszélget? Mert engem nem igazán érdekel ahogyan önmagát hordja le. Legalább keresne valami kevésbé forgalmas helyet ,mint a folyosó és tárgyalgatna ott saját magával. Ez már beteges.

- Most magaddal beszélgettél? - Kérdeztem ,miközben elővettem szekrényemből matek könyvemet és a srác felé fordultam. Remek. Akkor most ő fejti ki rólam a véleményét. Annyira érdekel... Most már csak az érdekelne ,hogy a "nagyszájú" és a "szende" fogalom hol fér össze egymás mellett? Ja és akkor ott a "neveletlen" jelző. Az sem éppen a "szende" szó rokonértelmű alakja. De mindegy. Hiába kötnék bele úgysem értené meg. Szemeimet lecsukva és halántékom dörzsölve hallgattam semmit érő szavait. Mikor azonban felpillantottam még a lélegzetem is elállt. Feje ,az enyémtől, alig volt pár centire, teste pedig szinte az enyémhez simult, kezeivel pedig elzárt minden menekülő útvonalamat. Esélyem sem volt ,hogy eltoljam magamtól. Egyetlen egy fegyverem van ,amivel most gyönyörűségesen tudnék neki kínzó fájdalmakat okozni. A lábam. Tökéletesen célzok. És nem csak a szabadulásomra volna jó. Nem kellene azon aggódni ,hogy túl sok gyereke lenne, akik megszállnák a földet. Ha én most megteszem ,akkor még gondolni se mer a család alapításra. De inkább úgy döntöttem olyan picire húzom össze magam amennyire csak tudom, hogy minél messzebb legyen tőlem. Úgyis elmegy. Elvégre éppen most szólalt meg a csengő.
- Nagyon örülök neki ,hogy elmondtad ezeket. Sokat teszek a véleményedre. Nagyon köszönöm ,hogy most eltűnsz. - Szóltam neki gúnyosan ,miután kielemzett. Hát nagyon nem érdekel ki mit gondol. Amúgy se akarnék sosem népszerű patkány lenni mint ez az idióta. Maradok a magam ura és a barátaimé. Végre jó távol van, persze még mindig nem eléggé. Azt nem értem mi jó dolga van itt.
- Örülök neki ,akkor elemezgessetek sokat a haverkáiddal. - Szóltam a srácnak gúnyosan ,miközben még mindig nem mozdultam és a szekrényeknek támaszkodtam.
- Elérte... - Suttogtam ,de még én sem hallottam. Mégis csak a tökön rúgást kellett volna alkalmaznom. Sokkal viccesebb lett volna. De legalább elment. Jajj de matek lesz. Mindegy ott úgyis messze ül.

El fogok aludni. Legalább íratna valamit. De miért kell egyfolytában mondania? Úgysem ért senki belőle semmit. Fél másodpercenként az órát nézegettem ,a maradék időben pedig egy virágot firkálgattam az óraszám alá, mert csak azt kellett felírni. Mást nem, mert figyelni kéne. De mire ha semmit se értek? inkább nevezhetnénk "unjukhalálramagunkat" órának. És akkor csodálkozik ,hogy dolgozatnál mindenki írja a hülyeségeket. És ,hogy a harmadikos bátyám még nem tudja megszámolni az ujjait, de ez vonatkozik az összes emberkére körülöttem.
- Mi a... - Sikkantottam fel ,mikor valami a fejemnek csapódott. Ez már tényleg nem vicces. Ez nem fogja a visszautasítást. Rémes. Elolvastam a fecnit. Jól van ,menjen kosármeccsre ,csak legyen tőlem messze.

"Sok szerencsét neked és a homokos haverodnak is. Biztos jól fogtok szórakozni"

Véstem a gyűrött papírkára és egy undok vigyor kíséretében én is tökéletesen fejbe találtam. Egy jó nehéz követ kellett volna becsomagolni és azt vágni a fejéhez. "Hurrá!" Hallottam fár örömködést a csengő hallatára. Hurrá hát. Megyünk haza. Végre. Felpattantam ,felkaptam könyveimet és már indultam is. Nem is érdekelt a tanár papolása ,hogy tanuljunk a dolgozatra ,mert a félévinél koppanunk...