A poharam alján megbúvó néhány cseppnyi alkoholt körkörös mozdulatokkal oszlattam szét az üvegpohár vékony falán, majd mielőtt az utolsó csepp is visszafolyhatott volna az aljában összegyűlt alkohol tengerbe, kiürítettem poharamat. Hogy ez milyen jó játék.
- Ugyse mehetsz el egyedül. Anyuciék még a végén pánikba esnének, hogy a kicsi lányuk egyedül indult haza és a csúnya gonosz bácsik elkapták az utcán. Tudod, ez itt Amerika, ha nem tűnt volna még fel. Az ilyen magadfajta lánykák vesztő helye... - magyaráztam a lánynak, és megtámaszkodtam a bárpulton.
- Igazad van. Te más vagy... - suttogtam rekedtes hangon és végig szemeit fürkésztem.
Elgondolkozva hallgattam végig a lány ajánlatát. Már csak azt nem tudtam ebben, hol a csapda? Egy biztos, utálom a fear dolgokat. Mindenkinek azt kell tennie, amit én akarok, de nekem ezért miért kellene bármit is csinálnom viszonzásul? Ez teljesen egy oldalú dolog.
- Nekem nem kéréseim vannak, hanem parancsaim - kacagtam fel ördögien és közelebb sétáltam hozzá. Egyik kezemet előre nyújtottam. - Az egész este folyamán azt teszed, amit én mondok, cserébe, beugrok a Mekibe Deniel haverkáddal. Áll az alku? - vontam fel kérdőn tekintetemet. Természetesen válaszát meg sem várva fogtam meg a kezét. - Persze, ha bármelyik kérésemet nem úgy teljesíted, ahogy én azt kérem, akkor rögtön felbomlik a kis egyezségünk és mehetsz az utca szélére koldulni a havercsákóddal. Most pedig, kezdjük azzal, hogy táncolsz velem - vigyorogtam rá diadalittasan, majd kivettem a poharát kezéből és a pultra tettem. A táncoló párok közé vezettem és szembe fordultam vele. Pechére pont egy lassú szám következett. De ennyivel úgysem fogja megúszni az estét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése